Milyen jó, ha leülök egy fotelba, és azt mondom, hogy ma mindent megtettem azért, hogy tökéletes napom legyen. Milyen gondtalanság jön rám, ha csak ülök, és egy jó zene mellett, gondolkozhatok azon, amin Én szeretnék. Csodálatos. Felbecsülhetetlen. Az is nagyszerű, ha olyan dolgokra gondolhatok, amik kedvesek. Mennyi ilyen nagyszerű érzés van, ami könnyít a lelkemen, és mennyi olyan, amibe belegondolok, és egyszerűen fáj a tudat, hogy képes voltam ezekre. Vajon hány ember lehet a mai estén elégedett azzal, amit elért? És hánynak lehet hiányérzete azért, mert rosszul, vagy eredmény nélkül csinálta azt, amit kellene? Én pedig csak leülve, leírva azt, hogy mit érzek, valahogy úgy érzem, még sosem tettem meg mindent azért, hogy nekem, vagy másoknak jobb legyen.. Sosem tettem érte eleget, vagy lehet, hogy semmit...
Nyomja a lelkem, hogy ilyen tétlen voltam egész életem során. Szinte semmilyen aktív tevékenységet nem folytattam a jövőm, vagy a jelenem érdekében. Legutoljára egy éve éreztem így, amikor jelentős változáson estem át, és kialakult a mostani énem.. Mert rádöbbentem, hogy a barátok fontosak, és megismertem egy olyan embert, akivel most "haragban" vagyok, mert egyszerűen nem tudom megbecsülni Őt. És ez is fáj. Fáj a tudat, hogy ebben a zord Világban, ahol sok gyilkosság történik, és nincsenek érzelmek, Én nem tudok megbecsülni egy nagyszerű embert. Elismerem Őt, mert megmutatta a helyes útat, és, hogy meg lehet változni. Akármikor. Ő az egyik legcsodálatosabb ember, akit ismerek, és Ő az aki bebizonyította elsőként, hogy lehet fiú-lány barátság. Hozzátartozik, hogy nem mindig voltam tisztában a barátság-szerelem átmenettel, és sokszor éreztem többet barátságnál. De ez megszűnt, nincs. Csak barátságot érzek, amit a mostanában mutatott magaviseletem mellett úgy tűnik, már nem tudok megbecsülni. És ez elszomorít. Mert elmarok magam melől mindenkit, aki fontos..
Változni sosem késő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése