Gondolkodós

Nevetséges, hogy milyen kis senkik akarnak meghatározó emberek lenni. Aztán mégsem sikerül, és depressziósak lesznek, és eljátsszák, hogy Ők a nagy szomorúak, akik öngyilkosok lesznek, és mennyire kell Őket sajnálni. Én meg csak röhögök rajtuk, meg a "Meghalok!", "Ölj meg!", satöbbi dumákon. Egyszerűen szánalmas, hogy a feltűnési viszketegség eddig fajulhat.. Nekem is van rossz kedvem, és vannak rosszabb napjaim, de sosem fogok ilyenekkel jönni, úgy, hogy komolyan is gondolom. Az ilyen csak azt jelzi, hogy valaki 13 éves gyerek fejjel már tapasztalt lelkinyomor.. Az is jó, amikor az ilyenek oltani kezdenek, mert Én túl egyszerűen gondolkodok, és téma hiányába' elkezdik, hogy "Milyen szánalmas". Aztán meg elkezdenek lelkizni, meg segget nyalni, hogy Ő nem is gondolta komolyan, mert Én tökjófej vagyok, és minden jó. Amúgy, hogy magammal példázzak, elmondom, hajlamos vagyok szerelmes lenni, sőt, szinte mindig az vagyok, mégis sose voltam még olyan helyzetbe, hogy gyógyszerekhez nyúljak, vagy öngyilkosságon gondolkodjak. Meg utálom az egoista faszokat is, akik arra verik magukat, hogy van két fülük, és nem szatyornak születtek. Az asztalukon nincs semmi, az agyuk helyén határtalan fos folyik, és csak a gyenge, gyerekes "oltásokra" futja. Én meg szarok a Világra, szarok az egészre. Nem leszek egyik se.