Ember vagyok. Célokkal. Önkritikával. És önbizalommal. Sokak szerint példakép vagyok, sokak szerint egy önimádó fasz, akinek nem mellékesen több az önkritikája. Miért vagyok ilyen őszinte, mégis zárkózott mindenkivel, és miért vagyok túlságosan is nyílt a barátaimmal? Mert Ők nekem a Világ. Nem érdekel egy kritika sem, és leszarom azt, hogy ki szól be, de ha Nekik szólsz be, nem vagyok kedves. Az emberek nem érdekből vannak velem. Vagy bírsz, vagy utálsz, mindkettő okkal megy, és Én többnyire mindent viszonzok. A céljaim olyanok, ami másnak nem fordul meg a fejében, mert Én azt akarom bebizonyítani, hogy két ember egy pár. Egy nő, és egy férfi, meg minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Én ezzel azonosulok. Leszarom a közvéleményt, és nem leszek fákingfémösz sztárgeci, hogy többnek érezzem magam, mert így vagyok teljes. Nem leszek márkás ruhába öltöző gazdag kalapos úriember, és nem leszek zárkózott ember, Én Én leszek, a régi, megszokott Hoffmann Milán, akit szeretnek páran. A többiek meg utálnak. És ha a céljaimból egyszer meggazdagszom, nem fogok királykodni, nem járok majd flancos parádékra, és nem spanolok majd a kőgazdag miniszterelnökkel.
A pénzem odaadom annak, akinek kell, és a barátaim azok maradnak, akik eddig is voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése