Engem mindig egy zene ihlet. Most is így volt, és megint egy jó magyar hip-hop döbbentett rá, hogy mekkora érték egy barát, egy társ, aki melléd áll, amikor a földre borulsz, és azt mondod, hogy nem bírod már az életet. Fáj, hogy nincs többé valami, valami megszűnt, vagy véget ért. Többet nem lehet melletted, és soha többet nem szólhatsz hozzá, vagy sosem láthatod már. De aztán ahogy fekszel a földön, és szíved szerint sosem kelnél fel többet valaki odamegy hozzád, és azt mondja, hogy gyere, kelj fel, beszélj róla. Ránézel, és látod a szemében, hogy ő egy igazi barát, mert már szinte egy tekintetből le lehet szűrni, hogy igen, ő mellettem áll jóban, rosszban. Aztán felkelsz, és megfogod a kezét, rideg hangulatod van, de mégsem bántanád meg, csak mész vele, és minden egyes mondatod után egyre jobb lesz az élet, és egyre inkább nem leszel rideg, levetkőzöd a pajzsod, a kabátot, a gátlásokat, és a végén már mezítláb mentek kézenfogva a nedves fűben, csak mondod, és mondod. Egyre könnyebb a lelked, de a szíved mélyén hiányzik, amit elvesztettél, úgy érzed, hogy semmi, és senki nem pótolhatja azt a veszteséget, aztán évtizedekig sétáltok még, és rájössz, hogy a veszteség adja az igazi tapasztalatot, és az az, ami igazi nyeremény. Fáj, és rossz, de próbáld meg feledni a bajokat. Az élet egy forgatókönyv, egy hosszú film, amit Isten írt és rendezett. Ebben a filmben pedig sok szemszög van, és minden szemszögből más a főszereplő. És legyen bárki, aki ezeket a sorokat most olvassa, annyi a lényeg, hogy abból a szemszögből ő a főszereplő, aminek sok mellék szereplője van, és sok ellenség, sok ember, aki egy új főszereplőt akar. De érezd, hogy neked kell irányítani magadat, és nem szabad eladni magad.
A mondandómat mindenki vonja le magának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése