Életem szerelmének

Rózsaszín minden, utálom a színt,
de hiányol, és én nem bírom a kínt,
szeretlek, nem tudok nélküled élni,
nem vagy itt most, kezdek már félni,
nem látom az arcod, és nem hallom a hangod,
akárhogy próbálhatom, nem felejtem a hangod,
nem látlak, nem hallak, nem is érezlek,
veled egy nap, többet mond, mint egy évezred,
szeretlek, imádlak úgy ahogy vagy,
próbálom elfojtani, de az érzés nem hagy,
hiányzol, úgy, mint vajnak a kenyér,
az arcod többet mond, mint jósnak a tenyér,
ha nyerhetnék a lottón, te lennél a nyeremény,
amióta szeretlek, nekem azóta van remény,
amikor meghalok, és nem láthatlak, Isten tudja meddig,
az lesz a síromra írva, hogy szeretlek Betti.

Nincs fizika, nincs idő...

Ha egyszer felnövök, és azt csinálhatok, amit akarok, elmegyek Istenhez, és megkérdezem, miért ilyen az élet?. Boldog vagy, mert van kit szeretni, de szomorú, mert hiányzik. Hiányzik, hogy szerethesd korlát nélkül azt, akit tényleg szeretsz. Ez így nem oké. Olyan világot akarok, amiben mindenki jó, és nem lehetnek rossz dolgok. Nincs bűn, nincs semmi, semmi, ami elronthatna bármit is. Csak barátok, csak szerelem, buli, és haverok. Érdekes, hogy a mai világban már az látott sokat, aki minden utcát szagról ismer, és mindegyiket végighányta már. Én nem ezt akarom. Nekem a jobb kell.

Niiának.

Semmi se lesz a régi, és nem is akarom, hogy az legyen. Utálj ahogy akarsz, már nem érdekel. Annyit közölnék, hogy nem kell már olyan barát, aki lenézi a többi barátomat. Örülök, hogy ismertelek, és örülök, hogy úgy váltunk el, hogy tudjuk mi volt a baja a másiknak. Tudom, hogy vannak hibáim, de aki nagyon akart az elsiklott fölötte, hogy néha nem írok minden mondat végére kibaszott szmájlikat, meg ilyeneket. Bunkó vagyok, és nem tudok megbecsülni semmit. Tudom. Ezért nem voltunk igaz barátok. Te se, és én se bírtuk ki a másik szélsőséges dolgait. Öröm volt ez az egy év.

Örökké

Az örökké már nem jövő. Az örökké egy szó, egy érzelmet kifejező szó, vagy lehet bármi. Az örökké több, mint a holnap, vagy a holnapután. Már nem sötét, hanem világos, felvillannak a szép képek, a napsütés, a világosabb esték, a boldogság. Az örökké, ami szebb mindennél.

Holnapután

Nem tudhatom, hogy mi lesz holnapután, ha még a holnapom is bizonytalan. Talán a holnapután a legérdektelenebb dolog a világon, ha már boldog vagyok, és a jövőbe nézve mégboldogabb lehetek. Mégis, ha nem nézek a jövő legvégébe, akkor semmi sem biztos. Éljen a holnaputánom, és legyen mindenki olyan boldog akkor is, mint ma.

Holnap

A holnapom még bizonytalan, olyan sötétség borítja, mint egy forró nyári estét. Nem emlékezhetek vissza a múltra, mert a jövőm érdekel, és nem tudom, mit fogok csinálni. Csak bízhatok benne, hogy a régi álmok közül, ami még nem vált valóra, a holnappal valóra válnak, és érezhetem, hogy boldog vagyok. A többi nem érdekel. A céljaim szentek, az eszközök nem érdekelnek. Az idő múlik, és mindennap egyre erősebben koncentrálok a jövőmre. A mai napon jöttem rá: a jövőm Isten kezében van, és a sajátomban. Holnap még ennél is boldogabb lehetek.

Ma

Egy új nappal jött egy új cél, egy új élet. Megújultam, és semmi mást nem látok, csak a rózsaszín felhőket, meg a boldogságot. Elfelejtek mindent, és nincsenek gondjaim. Süt a Nap, és minden boldognak tűnik. A természet képei pedig igazodnak a hangulatomhoz. Mosolygok egyet a világra, Istenre, mindenre. Boldog vagyok.

Tegnap

Tegnap még nem volt bennem semmi. Üresség, végtelen üresség, célok nélkül. Nem is láttam esélyt arra, hogy valaha lehessen egy szebb jövőm, valami olyan, amiért megéri élnem. Csak a lázadás, és semmi más. A tegnap volt akkor a jelen, ami semmit sem jelentett. Fiatal perceim hajnala.

Minden más...

A vasútállomás pang az ürességtől, a Nap süt, szétéget mindent, hallatszik a tücskök ciripelése, és hallatszik minden légvétel. Minden épp ember otthon van, a hűsben, és várja a pillanatot, amikor elmúlik a perzselő hőség, és kimehetnek az utcára, a parkba, a szomszédba, az esti kerti partyra, vagy bárhova... Mégis, egy kamasz fiú ott van a vasúton, és várja élete szerelmét, aki jön majd egy vonattal... Maga se tudja, hogy melyikkel, de jönni fog, mellette lesz, és akkor érezni fogja, hogy nem nagy idő az örökké. A vonatok váltakoznak, néha-néha leszáll egy-két turista, majd gyorsan a büfé felé mennek, hogy igyanak valami frissítőt. A fiú pedig gyönyörködik a családokban, a gyerekekben, a szerelmesekben, akik boldogan mennek együtt, és élvezik az életet. Ő mégis egyedül van, így, anélkül a bizonyos szerelem nélkül, aki nem tudja, hogy mikor jön el. Aztán megáll egy vonat, és a lomha tempóból lelassulva, csikorgás közepette megáll, majd kinyílnak az ajtók, és sok ember száll le róla. A fiú pedig, izzadtan, fáradtan, mégis örömmel, és érzelemekkel teli arccal áll fel a forró padról, és csak figyel... A tömeg eltűnt, és ekkor egy lány lép le a vonat öreg lépcsőjén. A fiú érzi, tudja: ő az, akire órák óta vár, ő az, akiért él. A lány pedig ránéz, és könny buggyan ki mandulavágású szemeiből. Pár pillanatig csak egymásra bámulnak, majd a lány lelép, ekkor a fiú pedig megcsókolja, majd a fülébe súgja reszelős hangján, hogy "szeretlek." A lány nem tud szólni, csak érzi, ahogyan a könnyek potyognak le az arcán, de ezek csak örömkönnyek. Ekkor a fiú letörli a könnyeket a lány arcáról, és erősen megszorítja a kezét, majd azt mondja:
- Most már semmi sem választhat el minket.
- Tudom. - mondta a lány elcsukló hangon.
Aztán elindultak, hazafelé, és ahogy mentek, a vasúti gondnok vágyakozva nézett a két fiatal után, és elmosolyodott...

Az pedig az...

Szerelmes vagyok. Szerelmes lettem egy olyan lányba, akitől egy országnyi távolság választ el. Lehet hülyének nézni, nekem akkoris ő életem szerelme, miatta élek. Nincs bennem más, csak az, hogy szükségem van rá, és nem kell rajta kívül senki, és semmi. Nem voltam soha ilyen. Most látom a jövőt, mégis tudom, mi voltam nélküle, és most mi vagyok. Ugyanaz, ami eddig voltam. Egy föltúró paraszt, aki büszke arra, ami. Csak már kicsit más; ahogy szerelmes lettem, eltűnt belőlem az a parasztság, és habár a szívem mélyén ugyanaz vagyok, mégis, ez a paraszt már gazdag. Gazdagabb, mint bárki, mert olyan értéket kapott Istentől, amilyet mások csak kevesen kapnak: igaz szerelmet, ami legyőz mindent, és mindenkit. Legyőzi az erős embert, az agglegényt, a politikát, és bármit. Ez az igaz szerelem, ami szebb, mint bármi, és ezt az érzést egy olyan csodás lánytól kapom, akinél nincs szebb a világon. Nem tudhatom, hogy most, ahogy a soraimat olvassa, vajon mit érezhet? Lehet, hogy meggyőzöm arról, hogy tényleg csak az övé vagyok, lehet, hogy sír, vagy akár nevet. Őszintén: tényleg nem tudom.
Ebben a pillanatban egy dolog biztos, az pedig az, hogy szerelmes vagyok. Ez pedig tényértékű. A szavaim hatalmasak, és úgy használom őket, ahogy életem nője megérdemli, nem érdekel, hány csaj maszturbál erre, nekem egy vélemény a fontos: ez pedig az övé. Senki nem kell, csak ő.
SZERETLEK BETTI!