halott.

Úgy érzem, elvesztem. Meghalt a régi énem, eltűnt az árnyékban, és egy szörnyeteg jött elő belőlem. Az életemhez nélkülözhetetlen lételemeket, a nélkülözhetetlen szerelmemet, és a barátaimat sértettem meg, és ezt hiába feledik, nekem egy törést jelent az összes bántó szavam az életben. Meg kell változnom, és újra kell kezdenem mindent onnantól, ahol elrontottam. Tudom, érzem, hogy lesz akadálya, de megteszem. Újra a régi akarok lenni, az "új" énemet pedig vissza szeretném lökni abba a szakadékba, ahonnan felküzdötte magát a világra. Érzem a szívem mélyén, hogy már a gondolatok sem tiszták, nincsen igazából benne semmi, csak kongó üresség, és sötétség. Nem látok Istent, nem látok temetőt, nem látok semmit. Üres. Az egész. Fáj, nagyon fáj, hogy azzal a tudattal élek, hogy jelenleg nem vagyok teljes, de visszaváltozok, és olyan leszek, mint eddig: egyeseknek tökéletes.